Miért éppen lovaglás?

 

Szülőként és oktatóként is gyakran találkozom ezzel a kérdéssel. Te, mint szülő nyilván tudni szeretnéd, mielőtt beíratod a gyereket egy ilyen vonzó, de költséges és nem minden veszély nélküli foglalkozásra, mennyiben több, mitől jobb ez, mint bármelyik másik sport. Én mindig ugyanazt a választ adom: nem feltétlenül jobb, és ami a legfontosabb, talán nem minden gyerek számára jobb. Egyéni ízlés kérdése, hogy kinek melyik testmozgás tetszik. DE, azt is mindig elmondom, hogy saját tapasztalataim alapján miért meggyőződésem, hogy a lovaglás JÓ, annak, aki ezt választja.

 

A tény, hogy állatokkal közös tevékenységről van szó, a gyerekek 99%-át máris jobban csábítja, mint hogyha „csak” a korának megfelelő társakkal sportolna. (A maradék 1% általában a normálisnál sokkal erősebb félelem, rettegés miatt utasítja el, épp emiatt ajánlott számukra is ez a foglalkozás, csak náluk terápiás jelleggel.) Én mindig azt javaslom, hogy hozd el a gyereket pár alkalommal, az órára, és ha lehet azon kívül is, hogy legyen alkalma többféle helyzetben is kipróbálni magát a lovak közt. Időt kell hagyni neki, hogy eldönthesse, valóban szeretne-e elköteleződni ebben az irányban. A gyerekek többségénél szerelem szokott ez lenni első látásra a lovak vagy egy bizonyos ló iránt, ezért időre nem is annyira nekik, mint inkább Neked van szükséged, hogy meggyőződj róla, ez nem csak amolyan fellángolás. Ha a kötődés kialakul, garantáltan nem lesz többé probléma rávenni a gyereket a mozgásra a szabad levegőn, ellenkezőleg, türelmetlenül várja majd a következő alkalmat. És, nem csak kezdetben. Ez a rajongás többnyire sokkal tartósabbnak bizonyul, mint azt gondolnád. J Olyannyira, hogy nálunk például rengeteg szülő hagyja ott a gyerekét (nyilván bizonyos kor felett és nem az első alkalmakkor) már nyitáskor és függetlenül attól, hogy hánykor kezdődik az órája, csak ebédidőben jön érte. Ez mindenkinek jó megoldás, mert a szülő addig intézheti a saját dolgait, tudván, hogy a gyerek megbízható kezekben van, nem terelgeti, utasítja a csemetét, nem izgulja végig az órát, a gyerek pedig nyugodtan átadhatja magát addig a játék és a lovaglás örömeinek, miközben önállóságot tanul és közösségben van.

            A heti egy vagy több alkalmas lovas foglalkozás nem csupán a fizikai állóképességet, erőnlétet fejleszti, hanem jellemben is formálja és az élet más területein is hasznosítható készségekre neveli a gyerekeket.

A lovaglás, ha nem csak időszakos sporttevékenység, hanem hosszú évekre szóló életforma is lesz a gyermeked számára, akkor rengeteg pozitív tulajdonságot alakít ki benne.

Fizikai oldalát nézve, a lovas sportok bármelyik fajtája igen nagy állóképességet kíván meg a művelőjétől. Gyakorlatilag a test minden izmát megmozgatja, előnye pedig, hogy olyan izmokat, izomcsoportokat is fejleszt, melyeket más sportok nem vagy csak kevéssé (belső combizom, a hát izmai, különös tekintettel a gerincmerevítő izmokra). (Ha mindezt egy szkeptikus legyintéssel nyugtáztad, ajánlom, hogy próbáld ki Te is, már az első lovaglás után biztos, hogy megváltozik a véleményed. J )

A helyes hát és fejtartás elengedhetetlen hozzá, így a manapság igencsak gyakori tartásproblémákra is megoldás lehet, illetve ha egész kis korban kezdi gyermeked a lovaglást, azok kialakulását megelőzheti. Mivel szabad levegőn űzött sportról beszélünk, a tüdőre, immun-rendszerre gyakorolt jótékony hatása egyértelmű.

Amennyiben szeretnéd, hogy a lovakkal való kapcsolat jellemformáló hatása is megmutatkozzon, nem elég a gyakorlatok helyes kivitelezésre figyelni, szükség van az állatokkal és a munkával kapcsolatos helyes látásmód elsajátítására is, ami elsősorban példamutatással lehetséges. Éppen ezért az első és legfontosabb szabály, hogy ne sajnálj időt és fáradságot szánni a megfelelő lovarda és/vagy oktató kiválasztására, mert ez nagyban befolyásolhatja gyermeked gondolkodásmódját. (Erre a következő írásomban részletesen is kitérek majd.)

Mivel többféle korosztállyal dolgozom, biztonsággal állíthatom, hogy a pici (3 –kb. 12 éves korig) gyerekek számára a legideálisabb megoldás a szórakoztató, játékos csoportmunka. Az adott korosztályban kialakított, ideálisan 4-5 főből álló csapat motiváló ereje hatalmas.  Szerintem itt még nem érvényesül az a szabály, hogy a több figyelem, amit egy külön órán kapna, gyorsabb vagy minőségileg jobb eredményre vezet. A gyerekek játszva tanulnak egymással és egymástól és sokkal szívesebben jönnek az órára, tudván, hogy kedvenc pónijuk mellett a barátaikkal is találkoznak majd. Ebben a korban még inkább a helyes attitűd kialakítása a fontos, nem a feladatok hibátlan végrehajtása.

Az egészen kicsiktől a nagyobbakig jellemző, hogy meglepően hamar megjelenik bennük a csapatszellem, az egymással és lovaikkal való együttműködés készsége. Ajánlom, hogy ha lehetséges, minden alkalommal másik lovat kapjanak (3-mat, 4-et váltogatva), így a tolerancián kívül azt is gyorsan megtanulják, hogy empatikusan viselkedjenek az állatokkal. Megértik ezáltal, hogy a lovak is egyéniségek, saját akarattal, és megtanulják, egy-egy nézeteltérés során, egyedül, erőszak alkalmazása nélkül, viszont rendkívül határozott fellépéssel megoldani a helyzetet. Megtanulnak kiállni magukért, türelemmel és kitartással elnyerni az állat együttműködését.

A csoport részeként a sok gyerekre jellemző, kezdeti egészséges félelmet is könnyedén legyőzik. Nekem személy szerint nagyon jó érzés látni, ahogy a visszahúzódó, csendes gyerekek is feloldódnak a korosztályuknak megfelelő közösségben és hamarosan, elfeledkezve félénkségükről, nem egyszer túlharsogják játék közben a társaikat. De az óráinkon sikerült már kiegyensúlyozottabbá tenni akaratos, öntörvényű, figyelmüket nehezen összpontosító, túl vakmerő vagy épp túl keveset beszélő, gátlásos, nehezen beilleszkedő gyerekeket is. A titok a bevált módszereken, a gyakorlott oktatókon és a közösség formáló erején túl azonban elsősorban a lovakban keresendő. Bennük van meg az a csoda, ami miatt terápiás célokra is alkalmasak, s amit megfogalmazni nehéz, nem megérezni viszont lehetetlen, főleg az olyannyira fogékony, gyermeki léleknek.