Rossz szokások az istállóban és orvoslásuk I.
Kimondottan a megelőzés híve vagyok, hiszem és vallom, hogy
megfelelő odafigyeléssel, gondozással és idomítással a legtöbb betegség és
rossz szokás kialakulása megelőzhető. Mégis, a nem megfelelő tartás és néhány
alapvető igényük figyelmen kívül hagyásának következtében a lovak háziasításuk
óta rengeteg általunk rossz szokásnak emlegetett viselkedésformát vettek fel. Egyes
szokások, mint például a szitálás, örökletessé is váltak időközben.
Sokak szerint ezek a rossz szokások a bezártság miatt érzett
frusztráció vagy unalom elűzésére, esetleg a fajtársak hiányának kompenzálására
szolgálnak és valljuk be, megszabadulni tőlük meglehetősen nehéz, ha nem
lehetetlen. Mit tehetsz mégis, ha lovadnál már kialakult egy rossz szokás, anélkül,
hogy idejében észrevetted volna vagy netán olyan lovat vettél, amelyik ilyen
„kiegészítéssel” érkezett? Vegyük sorra a leggyakoribb viselkedési
rendellenességeket és lássuk, hogyan harcolhatsz ellenük!
Szitálás
Akkor mondjuk, hogy egy ló szitál, ha a fejét ütemesen egyik oldalról a másikra vagy fel-le mozgatja és közben gyakorta az első lábait is felváltva emelgeti, testsúlyát az egyik oldaláról a másikra helyezve. Ez a szokás különböző szinteken jelenhet meg; enyhébb változatában csak akkor figyelhető meg, ha a ló türelmetlen, ideges vagy feszült, esetleg amikor az etetést várja a boksz ajtajánál, a legsúlyosabb formánál azonban, minden látszólagos ok nélkül, a bokszban töltött idő nagy részében így viselkedik. Mivel ez a szokás levertséget, fáradtságot, akár súlyvesztést és súlyosabb esetben egyenetlen izomeloszlást is okozhat, nem csak az idegrendszert, hanem a testet is károsítja.
Én ilyen esetben mindenképp a probléma gyökerének (leggyakrabban
unalom, magány, társas kapcsolatok, viselkedésformák nélkülözése) a felkutatását
és kezelését javasolnám, ehelyett azonban legtöbben a fizikai korlátozásban
látják a megoldást. A bokszba felhelyezett rácsok a legnépszerűbbek, de
fellógatott téglákkal is találkoztam már a szitálás megszűntetésére és
gyanítom, hogy az effajta kreativitás határtalan. Mégis az a tapasztalat, hogy ezek a módszerek
csak ideig-óráig működnek és a ló előbb-utóbb megtalálja a módját, hogyan
játszhatja ki a fizikai gátakat, ráadásul ezek csak tovább növelik az állat
frusztrációját.
Ami valós segítséget jelenthet, az az, ha a szitáló lovat
együtt karámozod a többi lóval vagy valamilyen módon, mondjuk egy ablak
segítségével lehetővé teszed számára, hogy lássa a fajtársait, közösségben
érezze magát. Ha ez nem megoldható, esetleg tükröket is feltehetsz a boksz
falára, így, a társas lét látszatát keltve is elérhető némi javulás. Gyógynövény
kúrával is kiegészítheted a gyógyítást, ehhez azonban szakértő (állatorvos vagy
ló-fitoterapeuta) véleményét kell kikérned. Nagyon fontos azonban, hogy az első
gyanús jeleket észlelve azonnal cselekedj, ne várd meg, míg lovad a nap 24
órájában szitálni kezd, hiszen minél jobban elfajul ez a viselkedés, annál
nehezebb orvosolni.
Karórágás
E szokás rabjai minden alkalmat megragadnak, bármely, elérhető
istálló berendezési tárgy vagy a bokszajtó felső részén lévő kiszögellések
harapására, miközben nyakukat előrenyújtva, nyelvüket kitolva levegőt is nyelnek.
A karórágás és levegőnyelés külön-külön is
megjelenhetnek, de többnyire egy szokássá olvadnak össze. Előbbi a ló
metszőfogait hihetetlen mértékben képes károsítani, ami természetesen kihat a
táplálkozására és hosszú távon rontja az általános fizikai állapotát is. Utóbbi
pedig emésztési zavarokat, gyomorbántalmakat vagy kólikát is okozhat. Még ha sikerül is minden gyanús, rágásra alkalmas
berendezést eltávolítani a bokszból, a megrögzött karórágó ló, újabb és újabb
célpontot talál majd magának.
Egyesek szerint a szokás kialakulásának egyik oka lehet,
hogy a ló nem vagy túl keveset kapott enni mikor különösen éhes volt, mások
szerint az unalom a ludas, de a koncentrátumok etetésével is összefüggésbe
hozzák (így növelik az alkáli sók áramlását
szervezetükben, a koncentrált takarmányadagok etetése miatt kialakuló savasság
ellensúlyozására). Bármi legyen is az oka, újabb
gyógyíthatatlannak kikiáltott szokással állsz szemben, amely súlyosan
károsíthatja lovad egészségét. Léteznek módszerek, melyek pillanatnyi fájdalmat
okozva igyekeznek jobb belátásra bírni a lovat, mikor az levegőt próbál nyelni.
Egyik legnépszerűbb ezek közül a ló torkára csatolt szíj, amelyet meglehetősen
szorosra állítanak, megakadályozva ezzel, hogy a normálisnál több levegő
juthasson a tüdőbe. Ennek még kegyetlenebb fajtája a hasonló elven alapuló, de
belül szegecses szíj, mely nagyobb levegővételnél fájdalmasan a ló nyakába
fúródik. Egyesek a műtéti beavatkozástól sem riadnak vissza, melynek során a
nyak bizonyos izmait eltávolítják, így a ló nem képes többé a levegőnyeléshez
szükséges mozgást végrehajtani. Ezek az eljárások amellett, hogy kegyetlenségük
miatt eleve elvetendőek, súlyos stressz állapotot generálnak, ami ha lehet, még
ront is a helyzeten. Mint legtöbb bokszbeli abnormális viselkedés, ez is ragadós,
a többi ló, különösen a legfiatalabbak és a legöregebbek nagyon hamar képesek átvenni
és amennyiben rögzül, nem is fognak kigyógyulni belőle. A legjobb, amit
tehetsz, hogy lovad igényeinek megfelelő tartási körülményeket alakítasz ki, különös
gondot fordítva a megfelelő összetételű, mennyiségű és minőségű takarmányra, társas
kapcsolatokra, testedzésre. Persze ha mindezt a kezdetektől megteszed, mint felelősségteljes
és ló barát tulajdonostól ez elvárható, valószínűleg messzire elkerüli majd az
istállódat ez a probléma.
Irodalomjegyzék:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése