Doma vaquera

 

Mi fán terem a doma vaquera?

A doma vaquera kifejezésre nehéz szép magyar megfelelőt találni, nem is próbálkoznék, inkább használom az eredeti kifejezést, ha tovább olvasol, úgyis egyértelmű lesz, mit értünk alatta. A doma vaquera egy eredendően Spanyolországból származó lovaglási stílus, noha az utóbbi években más területeken, - elsősorban Dél-Franciaországban - is kedveltté vált. A spanyol határon belül főként Andalúzia, Extremadura és Castilla y León tartományokban örvend nagy népszerűségnek, hiszen ezeken a területeken található a legtöbb viadalra szánt bika tenyészet. Bár az ilyen módon kiképzett ló eredetileg a tanyasi állatállomány kezelésénél, például a marhák egyik legelőről a másikra terelésénél, billogozásához való elkülönítésénél is gyakorta használatos volt, e stílus mégis leginkább a bikatenyésztéssel kapcsolódott össze. Talán azért, mert ezek a tenyészállatok a legveszélyesebbek a lóra nézve, rövidtávon gyorsabbak nála, épp ezért a velük dolgozó lovaknak tudniuk kell testcseleket, rövidítéseket, hátulja körüli fordulatokat (két hátsó lábára állva 180fokos fordulatot tenni, majd gyors vágtába kezdeni) végrehajtani, hogy elkerüljék a támadásukat. Vágtából lefékezni a másodperc töredéke alatt, oldallépést vagy hátralépést nagy sebességgel kivitelezni, mind-mind lovastól és lótól egyaránt rendkívüli hajlékonyságot és lélekjelenlétet kívánó feladatok.

Doma vaquera versenyek és lovak

A doma vaquera versenyeken a lónak ezt a tanyán alkalmazott tudást kell egy minimum 18x40 m-es vagy maximum 20x60 m-es pályán bizonyítania. Ezekben a figyelemre méltó lovakban engedelmes karakter ötvöződik kivételes gyorsasággal és hajlékonysággal. Noha kezdetben mindezt a tiszta vérű spanyol lóban vélték megtalálni, mára már sokkal népszerűbbek az anglo-hispano, anglo-hispano-arab, hispano-arab, anglo-arab és angol telivér fajtájú példányok az ilyen típusú versenyeken. Többségük herélt, általában kopaszra nyírt „frufruval”, kb. 4 ujjnyira meghagyott sörénnyel,  ún. vaquero csomóba felkötött vagy a farkcsont alatt vágott farokkal (kb. 30 cm-es, ami nem nő már tovább, ezeket a példányokat hívják „colinos”-nak) A megmérettetéseken szigorú, a hagyományoknak megfelelő öltözködési szabályok vannak érvényben: a versenyen használatos nadrág csakis ún. calzona (lábszárközépig érő, a hosszú szárú lovaglócipőt épphogy takaró nadrág, amely nem viselhet rojtot vagy fémdíszítést) lehet, ezen kívül botín (hosszú szárú, zárt bőr lovaglócipő), polainas (bőr lábszárvédő, amely takarja a botín-t), zaones (bőrből készült kiegészítő, mely elölről és oldalról védi a nadrágot) és espuelas (sarkantyú) a szokásos viselet, melynek bőr szíja munkavégzésnél barna, versenyeken, ferias (ünnepek) és romerías (vallásos ünnepi zarándoklat) fehér kell, hogy legyen.

A doma vaquera-ra jellemző felszerelés

Nyereg 

A vaquero nyereg meglehetősen széles és hosszú, hogy biztosítsa lovas és ló kényelmét a mezőn töltött hosszú munkaórák alatt. A kengyelek egyenként kb.1 kilósak és elég hosszúak, így ha véletlenül leesik a lovas, nem marad benne a lába. A nyereg megközelítőleg 15 kg-ot nyom, az első kápán átvetett manta estribera (hosszú, rojtos végű textilkendő) pedig elengedhetetlen kiegészítője. Az ún. kevert (mixta) nyereg is használatos a spanyol mellett, ami a spanyol és portugál nyereg ötvözete, melynek első kápája szélesebb, ezt a típust főleg a rejoneo-n (bikaviadal lóhátról) szokták használni.

Kantár

A vaquero kantár lehet sevillana vagy jerezana típusú, a különbség az, hogy a jerezana-n nincs torokszíj, viszont mindkettő orrszíja visel fémből készült recés kiegészítést (serreta) a belső oldalán.

Zabla

A vaquero zabla (feszítő zabla) kétoldalt hosszú szára arra szolgál, hogy amikor a lovas meghúzza a szárat, az állzólánc, amely a zablához kapcsolódik, megfeszüljön, megállásra késztetve a lovat. Ezek a zablák általában nem egyenesek, hanem a ló nyelvére helyezkedő rész hajlított, így amikor megfeszül a szár, az nem gyakorol közvetlen nyomást a nyelvre, megkímélve ezzel a lovat a fájdalomtól. Sokan támadják a feszítőzablát, de én a védelmében elmondanám, hogy avatott kezekben minimális fájdalmat vagy kellemetlenséget sem okoz, ugyanakkor hozzá nem értő, durva lovas, csikózablával is tud életre szóló kárt okozni a lóban. Nem a zabla milyensége tehát a döntő, hanem, hogy hogyan használják. És ha valaki, akkor a doma vaquera jeles képviselői, értenek ahhoz, hogyan bírják együttműködésre lovukat a lehető legfinomabb módon. (Aki nem hiszi, járjon utána, aki a profikra kíváncsi pl. itt: https://www.youtube.com/watch?v=tqOY1CtxatM, aki a női versenyzőkre itt, https://www.youtube.com/watch?v=5eOyEp1NDJk) aki pedig a garoccha-s változatra, az itt https://www.youtube.com/watch?v=YOVykh4tGzk)

Érdemes megfigyelni, hogy a szárakat mindig a bal kézben tartják, mert a terelőmunka során a jobb kéznek szabadnak kell lennie - mint azt bemutatókon gyakran látni-, a garrocha (hosszú terelőbot) tartásához vagy kapuk nyitásához, zárásához. Így a jobb szár általában 3cm-rel rövidebb is, mint a bal, hogy kompenzálja a szártartásból adódó különbséget.

Fiatal lovaknál, kiképzésük kezdetén viszont a lovasok 2 pár szárat használnak, 2 a zablától, 2 pedig a serreta-tól (orrszíj, recés fém betéttel) fut a kézbe és ilyenkor még mindkét kezüket ugyanolyan aktívan használják.

Én, személy szerint, nagy csodálója vagyok ennek a stílusnak. Technikailag nagyon nehéz, összetett feladatokat oldanak meg ezek a kiváló lovak és lovasok szinte játszi könnyedséggel, maradandó élményt hagyva a közönségben minden alkalommal, mikor pályára lépnek. A lovasok felkészültsége, finomsága, nyugodt határozottsága, és lovaik munkakészsége, összeszedettsége, érzékenysége, koncentrációs képessége egyszerűen bámulatos. Ajánlom, hogy legalább videókon nézzétek őket, tanuljatok tőlük pontosságot, finomságot, eleganciát és élvezzétek, ahogy közben a könnyed spanyol dallamok észrevétlenül jókedvre derítenek. J